|
2024. december/Karácsony hava 21. Ma
Bodomér, Izidor, Péter, Tamás névnap van. Ekkor van a Szent Tamási háj begyűjtése. A nyulak (másutt disznyók) háját gyógyításra használták. |
Kedves Filmkészítők! Kedves Érdeklődők!
Örömmel közöljük a hírt, hogy megvalósult a VII. Nemzetközi Népismereti Filmszemle Szombathelyen.
A vírus ellenére sok érdeklődő volt, a filmszemle és a bemutatott filmek sikert arattak.
Kiváló filmalkotások érkeztek az idei szemlére is, a zsűrinek kimondottan nehéz dolga volt.
Az a döntés született, hogy rangsor nélküli díjazottak lesznek.
Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány díjazottja:
Nem kellett már Lenin. Rendező: Erőss Ágnes – Takács Mária
Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány díjazottja:
A hagyományos vonószene Magyarországon. Rendező: Csorba Judit és Sztanó Hédi
Néprajzi Múzeum díjazottja:
Kard és kalács (Krisztuskatonság Hajdúdorogon) Rendező: Kovács László
Néprajzi Társaság díjazottja:
Kaskötők, gyékényszövők, szakajtó-kötők. Rendező: Nagy Mari – Vidák István
A díjak egységesen 100-100 E Ft.
A zsűri elnöke és tagjai azt a döntést hozták, hogy a díjakat Budapesten adjuk át, egy erre a célra rendezett alkalommal, várhatóan november közepén, végén.
Köszönjük a beküldött filmeket és gratulálunk minden alkotónak, minden díjazottnak!
További sikeres alkotómunkát és jó egészséget kívánunk!
a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány tagjai
MEGHÍVÓ
Budapesti székhelyű alapítványunk, a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány
2020. októberében Szombathelyen mutatkozik be.
Szeretettel hívjuk és várjuk Önt,
családtagjait és munkatársait a programjainkra!
2020. október 17. szombat
10.00 órakor programnyitás, megnyitó beszédet mond Dr. Gráfik Imre - néprajzkutató, muzeológus, nyugalmazott múzeumi főtanácsos
A nagy fa árnyékában - című film vetítése Dr. Kós Károlyról
a Dr. Kós Károly rajzaiból készített grafikai kiállítás tablóinak bemutatása
VII. Nemzetközi Népismereti Filmszemle filmjeinek vetítése
1. Nem kellett már Lenin Rendező: Erőss Ágnes – Takács Mária
2. Aki dudás akar lenni - portré Juhász Zoltánról Rendező: Szomjas György
3. Magyarfülpös-Erdély-Mezőség Rendező: Halász Lajos
4. Kaskötők, gyékényszövök, szakajtókötők Rendező: Nagy Mari-Vidák István
5. Kard és kalács (Krisztuskatonaság Hajdúdorogon) Rendező: Kovács László
6. A hagyományos vonószene Magyarországon Rendező: Csorba Judit - Sztanó Hédi
7. Kalmár Lajos hegedűkészítő Rendező: Essig József
8. Kiss B. Attila Rendező: Sztanó Hédi
2020. október 18. vasárnap
10.00 órától 12.00 óráig értékelés, szakmai beszélgetés a zsűritagokkal.
Helyszín: AGORA SAVARIA Filmszínház, Jávor Pál terem, 9700 Szombathely, Mártírok tere 1.
Időpont: 2020. október 17-18.
Részletes program
MEGHÍVÓ
Budapesti székhelyű alapítványunk, a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány
2020. szeptemberében Kalocsán mutatkozik be.
Szeretettel hívjuk és várjuk Önt,
családtagjait és munkatársait a programjainkra!
Helyszín: Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár, Szent István király út 2-4.
Időpont 2020. szeptember 25-26.
Részletes program
Kedves Filmkészítő Alkotók!
Kedves Filmkedvelő Barátaink!
Kedves Érdeklődők!
A Sztánára tervezett filmszemle a koronavírus miatti utazási korlátozások miatt sajnos elmarad(t).
Ezért a VII. Népismereti Filmszemle Magyarországon lesz megrendezve 2020. október 16-17-18-án (péntek-szombat-vasárnap), Zalaegerszegen vagy Szombathelyen. Egyelőre az időpont a biztos, a naptárakban már előjegyezhető, helyszín a két említett város közül valamelyik. Amint meglesz a döntés, küldjük a tájékoztatást és a programtervet.
További kellemes nyarat és jó egészséget kívánunk, az októberi találkozás reményében!
Kós Béla elnök és az alapítvány tagjai, szervezői
Kedves Pályázók!
A filmek beadási határideje meghosszabbítva, 2020. július 15-ig. Várjuk alkotásaikat! Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A DR. KÓS KÁROLY NÉPRAJZTUDÓS ALAPÍTVÁNY
VII. NEMZETKÖZI NÉPISMERETI FILMSZEMLÉJÉRE
A filmszemle tervezett időpontja és helyszíne
2020. augusztus 28-29-30.
S Z T Á N A
(Erdély-Románia, Dr. Kós Károly születési helye)
Részletek itt
100 éve született
dr. Kós Károly
Kiállítás a néprajztudós munkásságából Wekerlén
(Budapest XIX. Wekerletelep Kós Károly tér 9.)
Megnyitó: 2019. november 9. (szombat) 17 óra
A VI. Nemzetközi Népismereti Filmszemle eredményei
VI. NEMZETKÖZI NÉPISMERETI FILMSZEMLE SZTÁNA
2019. augusztus 30. - szeptember 1.
A VI. Nemzetközi Népismereti Filmszemle eredményei
A Filmszemle Programja
Dr Kós Károly 100
2019. augusztus 31-én lesz Dr. (ifj.) Kós Károly születésének 100. évfordulója.
A rá emlékezés további programjait ajánljuk figyelmükbe, melyekre a szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.
További részletek itt
1. DR. KÓS KÁROLY SZÁZ ÉVE – EMLÉKKIÁLLÍTÁS
Szervező: Dr. Tötszegi Tekla igazgatóhelyettes, szakértő
Helyszín: Erdélyi Néprajzi Múzeum, Kolozsvár, str. Memorandumului 21.
Időpont: 2019. augusztus 21. 16.00 óra
2. A DÉSHÁZAI FAZEKASKÖZPONT KERÁMIÁJA. DR. KÓS KÁROLY 100 - EMLÉKKIÁLLÍTÁS
Szervező: Szabó Attila muzeológus
Helyszín: Zilah, Sima Képtár
Időpont: 2019. augusztus 1. 14 óra, ünnepélyes megnyitó. A kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg.
3. DR. KÓS KÁROLY: MEZŐSÉGI NÉPRAJZI GRAFIKÁK - című kiállítás
Helyszín: Györkös Mányi Albert Emlékház, Kolozsvár, Majális u. 5.
Figyelem, időpontváltozás!
Időpont: 2019. augusztus 29. 18.30 óra, ünnepélyes megnyitó, a kiállítás szeptember 13-ig tekinthető meg.
4. VI. Nemzetközi Népismereti Filmszemle
Szervező: Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány és a Sztánai Református Egyházközség
A filmszemle fővédnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke
Házigazda Papp Hunor református lelkész
Helyszín: Sztána falu, Kós Károly terem és Dr. Kós Károly terem
Időpont: 2019. augusztus 30-31. - szeptember 1.
VI. NEMZETKÖZI NÉPISMERETI FILMSZEMLE SZTÁNA
2019. augusztus 30. - szeptember 1.
Jelentkezési határidő meghosszabbítva Július 15-ig!
Pályázati felhívás, tudnivalók ITT
Beszámoló az V. Nemzetközi Népismereti Filmszemléről, díjazottak
"A néphagyományok feltárása egyáltalán nem szűk szakmai ügy. Fontos feltétele ez a nemzeti, illetve nemzetiségi önismeretnek, létezésnek,
az emberiség közös kulturális kincsestárához való méltó hozzájárulásnak."
|
Dr. Kós Károly
|
|
|